Készült az ide látogató barátaim és a magam szórakoztatására.

A hegyen, melynek lábához ma már hozzánőtt a nagyváros, valaha egy pogány templom állt. Afféle szakrális központ, ahol a Föld erői intenzív energia csomópontba gyűlnek. Elfeledett idők papjai végezték itt rítusaikat. Később földvárak álltak itt, melyeket aztán leromboltak az idők viharai. Ma már csak egy vén szikomorfa őrzi a titkokat.

A fa, amelyből ez az egyetlen példány közel és távol. A fa, melynek őse Hathornak, a termékenység és anyaság istennőjének sírján állt egykor Egyiptom varázslatos földjén, még abban az időben, amikor a Földön sok volt a mágia. Leszármazottja annak a fának, amelyről Ádám és Éva tépték az ágyékukat takaró levelet. A fa öreg volt és odvas. Legvédettebb odva éppen a Városra nézett. Mohával bélelt, puha, melegében egy vadalma lapult. Talán egy mókus vitte oda? Ki tudhatja … Ebben az odúban, a vadalma nedvén növekedett egy -különleges hernyócska. Csodálatos, lila-zöld és barna színű, hétszer ízelt testét arany pettyek díszítették. Az odúból lepillantott a fénybe öltözött városra, ahol az ablakokban mindenütt karácsonyfák fénye színesítette-árnyalta az utcák világítását. Ma éjjel egész a hegyig, a hegy csúcsáig, a szikomorfa odváig ért a Szeretet. Ez volt a Megfelelő Pillanat. A színpompás hernyócska építeni kezdte bábját, s készülődni kezdett a küldetésre. Minden esztendőben megtörténik ez a csoda, ám csak kevesen tudnak róla. A Lélekpillangó, mely a szívek tavaszát, a lelkek megújulását hozza el, minden esztendőben ilyenkor, ezen a napon kezd készülni a küldetésére.
A városban ma az emberek lakomára készültek, még a legszegényebbek is megterítették az asztalokat, s ma még azoknak is bőven jutott falat, akiknek máskor nélkülözés volt a jussa. Asszonyok forgolódtak a tűzhely körül, gyerekek örültek játékaiknak a meleg szobákban, ám kint a hegyen hideg volt és sötét. A szikomorfa odvában mit sem tudott erről az a kicsiny hernyó, aki gondosan és az ősi tudást meghívva a bábja elkészítésének felénél járhatott. Lassan és módszeresen szőtte aranyfényű selyméből maga köré a védelem és a kiteljesedés burkát. A selyem most, amikor szükség volt rá, ott termett a testében, s a test maga pontosan tudta a dolgát. Csodálatos módon nem volt szükség arra, hogy megtanulja a selyemgubó szövésének tudományát, ahogy az ember gyermeknek sincs szüksége arra, hogy megtanulja, hogyan pislogjon, vagy hogyan növessze hosszúra haját, és körmét. Van egy erő, amitől ezeket a dolgokat egyszerűen tudják a megszületettek. Ez szól a magzathoz, amikor itt az idő a megszületésre, ez tudatja a szívvel, mikor kell utolsót dobbanni, s ez tudatja a szerelmessel, mikor jött el az Igazi. Harmadnapra, amikor az emberek – mit sem tudva a hegyen, a titkos kis odúban beteljesülésére készülő titokról – autóikkal a város utcáit rótták, s ajándékos dobozokat vittek egymásnak, a kicsiny, hétszer ízelt, színpompás hernyócska elkészült a művével. Már nem volt hernyó többé. Tudta, hogy most minden megváltozott. Puha, mindennél gyengédebb és szinte minden ismert anyagnál erősebb anyagból dolgozott.

Selyemből készített magának új megjelenési formát. Talán, ha látta volna ezt egy bölcselő, azt mondta volna: pompás metamorfózis. Átlényegülés. Ez volt, amit végrehajtott – de ez csak része volt a folyamatnak, a ciklusnak, mely lélekpillangók sokaságát engedte a világba évezredek óta, minden esztendőben. Csoda volt az egyetlen lélekpillangó rövid, mégis jelentőségteljes kis életében, de természetes része volt mindannak, amit természetnek nevezünk. Elkészült a báb. Ha láthatta volna valaki puha bölcsőjében, talán észrevette volna rajta azokat a lágy fényű arany csillámokat, amik sejtették volna ennek a lénynek a különleges voltát. Ám ugyanaz az erő, amely arról gondoskodik, hogy a hernyóból báb legyen, hogy a csecsemő a születésekor már tudjon pislogni, ugyanaz az erő volt az ami gondoskodott arról, hogy ezt a pillangó-bábot ne láthassa senki. Nem láthatják, de érezhetik. Mint Azt az erőt. Akár Te … 

Amikor az embereknél odalent, a városban véget ért az ünnep, akkor visszatért az utakra a szokásos lüktetés. Az autók újra dudáltak egymásra, a munkahelye-ken újra kiabáltak a főnökök és fejfájósan ténferegtek a beosztottak, mintha az elmúlt napok összes pátoszát örökre elfeledték volna. Azonban az idei esztendő-ben valami érdekes dolog történt.

Az a misztérium, amire a lélekpillangó készült, nem csupán a hegy ormán, a szikoromfa odvában ment végbe. 2011 végét írták, s tizenegyezer ember szívé-ben ugyanezen a látszólag semleges napon szintén megszületett egy kicsiny aranycsillám. Ők voltak azok, akik tudatosak voltak a történésekre. Akik már nem hittek többé a véletlenben. Az egyik asszony például ráébredt arra, hogy az ölelése gyógyít. Aznap kedvesen, lágyan megölelte azokat, akik elfogadták. Egy fiatalember pedig vette a hátizsákját és elindult arra az útra, amire kisfiú kora óta készült, de valahogy eddig halogatta. Kis változások voltak ezek, de jelenté-kenyek az emberek életében. Másvalaki – talán ahogy épp most te? - pedig egyszerűen egy e-mailt kapott, amiből megérezte, hogy ő is egy azok közül, akinek a szívében ott van a változás titkos aranya.  A Pillangó és az őt őrző erő hatni kezdett.

A lélekpillangó megpihent a gubóban – Egészen új volt neki itt, ebben a mozdulatlan békében.  A kukac-létben temérdek táplálkozás és megállíthatatlan mozgás volt az élete. Ez most megváltozott. Felkészült a hosszú pihenésre, ami vár rá. Befelé figyelt, a saját lelkére – elvégre a Lélekpillangó bábja volt. Képes volt érzékelni mindazt, ami körülötte zajlott, aminek ereje áttört a város érzelmi masszájának szürke hömpölygésén. A tizenegyezer aranycsillámot a szívek közepén. Mind az ő titokzatos erejének finomra hangolt hálózatára voltak kötve, akárha egy misztikus internet hálózat részei lettek volna. Érzékelt téged ... 

Érzékelt örömet, fájdalmat, sírást és nevetést, s benne az egységet önmagával és a világgal. A lélekpillangó tehát figyelt és átölelte őt a teljesség. Elaludt és álmában pillangóként csapongott ennek a misztikus hálózatnak erő-csomópontjai között. Eközben ...

Az egyetemen, bent a Város központjában, a campus talán legnagyobb termében egy pszichológia professzor oktatta hallgatóit. Azt hitte a múltról beszél, hogy puszta allegória amit elmond. A legelső sorban, egy hosszú hajú, egyenes orrú, szomorú szemű fiú azonban – akinek a szívében ott volt az aranycsillám – megérezte, hogy a professzor meséjében ott az igazság magva. 

Ugyancsak tudta a sor jobb szélén az a finoman sminkelt, gyönyörű szőke lány is, akiről azt hitték a társai, hogy üres fejű szöszi csupán. A lány azonban tudott az aranycsillámról - tisztában volt vele, hogy megtalálja, s akkor szava gyógyító oldószerré válik a lelki bogokra. A lány szerelmes volt a fiúba. A fiú azonban nem merte megmondani a lánynak, hogy mindennél jobban vágyik arra, hogy átölelje. A lány pedig büszke volt hozzá, hogy kimutassa. Pedig nagyon szerették volna mindketten megosztani valakivel a titkot, hogy a prof története valóságos. Ők, akiknek a szívében ott volt az aranycsillám. Ám féltek attól, hogy kineveti őket a másik, így csak magukban dédelgették a Pillangó ősi, igaz történetét, mely úgy szólt …..ahogy a professzor azt tanította; a pszichológia tudománya, a lélek fejlődése, metamorfózisa, a nagy átalakulás maga. Azt tanította, hogy erről szólnak a mítoszok már az ókortól fogva. Ahogyan a kicsiny hernyóból báb, majd a bábból pillangó születik, ahogy a pillangók táncolnak a virágos réten, az maga a csoda. Olyan ez, akár az emberi lélek felszabadulása. Nem véletlen hát, hogy a görög időkben a pillangót és a lelket is ugyanúgy nevezték az ókori görögök a pillangóra és a lélekre is ugyanazt a szót használták: psyhe

Ezalatt az idő alatt a lélekpillangó fent a hegy tetején, a szikoromfa puha barlangjában várakozott. Ő volt az, akiről a professzor az előadásában beszélt és az ő jelenlétét sejtette meg napról napra egyre több és több ember. Talán olyanok, mint a fiú és a lány, akik ma még félnek attól, hogy megosszák amit odabent éreznek, mert az a campuson belül egyáltalán nem tűnik elég tudomá-nyosnak. Talán az is lehet, hogy olyanok, mint az Atya, aki karácsony éjjelén a templomban imádkozott. A valóban elmélyült imádság minden vallásban, hitben és minden mélyen gondolkodó emberben közös forrást nyit meg. Ez a kút azonban nincs nyitva a felszínesen kezeiket összetevők, a színlelt imádságot hadarók számára. Szerencsére, hisz ők belevesznének feneketlen sötét mélyébe, mely mögött egyszerre van jelen a semmi és a minden. Az Atya is megérezte szívében az aranycsillámot, amit ő Isten jelenlétének érzett, mely betöltötte a szívét.

Úgy érezte, hogy az angyalok kara énekel a lelkében és az addig utat kereső, tapogatódzó prédikációit attól a naptól fogva áthatotta a szeretet bölcsessége. Krisztusról tanított, de úgy, hogy napról napra többen és többen jöttek a templomba, és többen és többen azok közül, akik szívében az aranycsillám lapult. Így találta meg a templomot az a kis piszkos, intézetből szökött cigánylány is, aki télidőben szandálban, kócosan, éhesen lépett a templomba. Szilveszter éjszakája volt és ő igazából bulizni szeretett volna, de a félelem és a hideg – na meg a szívében az aranycsillám – más irányba vitték az útját. Mivel a sors minden döntéssel ketté ágazik, soha nem tudja meg, hogy milyen szörnyű sors várt volna rá, ha máshogy dönt. De ő jól döntött. A Boldog Újév mellett! Átsegítette az árva férfit 2012 ködös, első hajnalába...

A lélekpillangó szendergését a teljességben először ez a haragos vörös érzelemhullám szakította meg. Érzékelte a haragot. A férfinek mindene megvolt. A férfi nem volt boldog. A férfi az édesanyjára haragudott. Az édesanyja éppen Szilveszter napján halt meg – és a férfi nem tudott megbocsátani neki. És magának sem volt képes megbocsátani, hogy haragszik. Annyira haragszik! Hiszen az ember nem haragudhat a halott anyjára! Lelke szűkölt a magánytól, a kétségbeeséstől és beszédült az Atya templomába. Egy nővér küldte ide, akivel a villamoson találkozott össze. Ő, aki gyakran megölelte a betegeket, s akiről azt tartották, hogy ölelése gyógyít ...

A férfi  hátsó padban rogyott le a kis cigánylány mellé. A Lélekpillangó aranycsilláma, ha két szív megnyílt és egymáshoz közel került, képes volt a csodára. Megnyitotta a lelkeket. Ez történt most is. Imádkoztak. A lány otthonra, békére, a fiatal férfi szeretetre vágyott. A koldus, aki a templom ajtajában állt, csak azt látta, hogy egy kisírt szemű férfi és egy túl kihívóan öltözött, kisírt szemű lány egymást átölelve ülnek be a fűtött bőrülésre, s visszaintenek rá a felszabadultság könnyein át, mosolyogva: Boldog Új Esztendőt! A lélekpillangó egymás kezébe adta az árvák sorsát. Megkezdődött 2012 – az egymásra találások, a felébredések, a különös élmények esztendeje. A mese éve, melyben a lélekpillangó szárnyainak aranypora által minden lehetővé válik. 

A Hegyen, a szikomorfa odvában nem létezett idő, ám a városban az év első munkanapja volt. Álmos, kialvatlan, vagy éppen feldobott és kipihent emberek adták egymás kezébe a forgóajtók kilincsét az irodaházakban, az egyetemek kapujánál, az óvodák ajtajában, s mindenütt, ahol emberek jártak-keltek. A város vérkeringése felélénkült, lüktetett. A Lélekpillangó bábjának lelkét elöntötte a belső mosoly...

Két jó barátra lett figyelmes, akik egy kandalló előtt ültek. A férfi és az asszony azon munkálkodott, hogy ebben az esztendőben emberek ezreinek juttasson abból az évezredes bölcsességből, amelynek esszenciájából a lélekpillangók megszületnek, mióta világ a világ. A férfi jól ismerte a Vonzás Törvényét, a Titkot. Így lettek barátok az asszonnyal, akinek az volt a küldetése, hogy a harmóniát hozza el a világba. Mindketten régen tudtak már az aranycsillámról a szívük közepében, mert az világított, s köréjük gyűjtötte azokat, akiknek szívé-ben mostanában gyúlt ki a fény. Három fényképet néztek az asztalon, vaskos könyvekkel vették magukat körül, s munkájukat áthatotta az Erő.  

A Szikomorfa odvából misztikus erő áradt. A kandalló előtt munkálkodókban a Pillangó felismerte segítőit. Előttük a három fényképen, pedig a Létezés kedves, örökkévaló, mégis egyedi arcait. Először egy finom ráncú, szépséges idős asszony arcképén állapodott meg a figyelme...

A Szikomorfa odvának selyembe öltözött lakója most a második arcot vizsgálta. A bölcsek mosolyát látta, a beavatottak belső fényét pillantotta meg a fényké-pen lévő férfi szemében. A Fényt. Azt a fényt, melyet ő adott. A fényt, mely mára tizenegyezer ember szívében gyúlt ki. A Fényadót ... 

Biegelbauer Pál       (1945. március 10. – 2001. február 20.)
A Fényadás megalapítója, katolikus (jezsuita) pap, majd kilépett tanító és gyógyító. Fantasztikus tanító, és gyógyító volt, a Fényadás megalapítója, és karizmatikus előadó. Tanításainak középpontjában a megváltoztathatatlan elfogadása és a megváltoztatható megváltoztatásának lehetősége áll. Eszköztelen gyógyításnak nevezte a fényadást, hisz a kezünkön és szerető szívünkön kívül semmi másra nincs szükség hozzá. A fényadás során meg szokott történni a csoda, felszabadul az emberekben a gyógyító erő és megszabadulnak a legkülönbözőbb betegségektől.
A lélekpillangó bábja úgy érezte, hogy küldetése különleges lesz.

A harmadik fényképen is egy férfi volt, komolyan nézett, gondolkodón. Úgy, hogy aki belenézett öreg szemébe, önmagát látta meg benne...

Dr. Popper Péter      

(1933. november 19. – 2010. április 16.)
Pszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár. Évtizedekig volt hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa, könyveivel, előadásaival, tanácsaival az újságokban, a rádióadásokban, a televízióban segített az embereknek a mindennapok lelki gondjainak megoldásában, eligazodni a gyermeknevelésben. 1969-ben a pszicho-lógia tudományok kandidátusává nyilvánították.
A szikomorfa odvából érzékelhető volt, hogy már egészen vége az áldott időszaknak a városban. Szorgos kezek a karácsonyfákat bontogatták, autók hordták az utak mellől a csontvázzá csupaszított fa-torzókat. Az Atya Vízkeresztre, a misére készült a templomban. Az Internetet böngészte, olvasta a bölcseket, a szentek életét, s eközben egy levelet kapott a gyógyító ölelésű nővértől. Mi lehet ez?? Amikor rákattintott, meghatottan ismerte fel régi mesterét, barátját, a Fényadót...

Szavazott, hogy segítsen. Nem volt ez kérdés. Többet adott jóval, mint amek-kora időbe, erőfeszítésbe telt a szavazata. Arra gondolt, sok-sok ilyen apróság-gal, a jó szándékú emberek összefogásával milyen nagyot adhatunk egymásnak. Öröm járta át a szívét és visszagondolt azokra a napokra, amikor a Fényadóval együtt ültek a könyvtárban, együtt gondolkodtak Életről és Halálról. Azonnal továbbította közös barátaiknak az üzenetet. A Lélekpillangó üzenetét. Megértette, hogy a tudást megismerni, tovább adni, terjeszteni, örök küldetése azoknak, akiknek szívében ott lakik a fény.

A szikomorfa odva ma megtelt szeretettel. A Lélekpillangó bábja rákapcsolódott egy éppen születő baba lelkére. A kicsiny lélek látta előre egész életének folya-mát, küldetését, melyet ilyenkor még minden kicsi lélek tud...

Persze később elfelejti. Ez a baba gyógyítónak született. A bába, aki a világra segítette, óvatosan ráemelte anyja hasára, a baba pedig mindent látó szemével rácsodálkozott édesanyjára. Létrejött az örök kötelék, amelyet a szépen születettek tudnak csak ilyen szépre, ilyen hibátlanra kötni. Olyan ez akár egy lelki pillangó-masni, melyet a Lélekpillangó ihletett. A jelenlévőket átjárta a különleges erő, mely csak ilyenkor jön el a szülőkhöz és születőkhöz. Szépen születni. Szabadnak születni. A bába arra a hosszú hajú, kedves asszonyra gondolt, akitől tanult, s aki felébresztette az ő lelkében azt a gondolatot, amit születésekor hozott erre a világra: - Másokat világra segíteni. Az asszonytól megtanulta a pillangók bölcsességét: csak az a pillangó tud majd teljes pompájában kibontakozva repülni, amelynek születésekor nem bontjuk szét erőszakkal bábját. Visszaemlékezett arra a babára, aki úgy 11 éve, pályája kezdetén, legelsőként érkezett szinte a kezükbe. Biztos volt abban, hogy akkor, ott kiválasztott született …

A Lélekpillangó arany csilláma most egy vasárnapi áhítattal vált eggyé. Nem a templomban, vagy valami népes gyülekezetben celebrálták, s nem is hallották sokan. Egy 11 esztendős kislány mélyen átélt áhítatát hallgatta, s mély nyugalom szállta meg várakozó lelkét. A lány nem akármin játszott... 

Egy gyermek-kézre méretezett míves hárfán futottak ujjai. Minden dallam, amit lejátszott, ima volt a Létezést dicsőítő hangsor. Már 5 évesen önálló darabokat szerzett hárfára, azóta vállalt fellépéseket, ahol édesanyja kísérte zongorán. Fejében egész kórusokat, nagy zenekarok zenei pompáját hallotta, s hirtelen eszébe ötlött az idő, amikor elkezdett muzsikálni a lelke, s ahogy testet öltött ujjain a zene. Hirtelen egy régebbi szerzeményét kezdte játszani, egy egyszerű kis dallamot, csak úgy a maga örömére. Pillangókra gondolt. A Pillangók táncát játszotta el hárfáján. Holnap talán te is meghallgathatod

A kicsiny selyembáb látta, ahogy a két jó barát kora reggel újra a kandalló előtt ül. Az asszony gondolkodva firkál, s önkéntelenül pillangót rajzol, egyetlen vonallal, fel sem emelve tollát. Derült arccal mutatja a férfinek, aki lemásolja, majd odafut a kislánya is. Nézd, de jó!

A kislány néhány pillanat alatt megtanulta az egyszerű ábrát. Odaszaladt vele a barátaihoz, s megkérdezte tőlük: - Le tudod rajzolni egyetlen vonallal? A gyerekek mostantól fogva az iskolában egymás kezébe adták az egyszerű vonal-rajzot, s hazavitték a testvéreiknek, szüleiknek, nagyszüleiknek és barátaiknak. Mindenki pillangót rajzolt, egyetlen vonallal.

Aranka néni belerajzolta a lisztbe, mielőtt kalácsot sütött. Márta rárajzolta rúzzsal Ádám autójára, mert nagyon szerette őt. Kriszti ráfújta Orsika  szülinapi tortájára, Móni pedig a fürdőszobai tükör párájába írta, üzenetként Istinek. Az Igazgató úr szórakozottan ezt firkálta az I Pad-en, Viktorék pedig egymás kezére rajzolták ...
A gyógyító ölelésű nővér kisfia is megtanította az anyukájának az egyszerű kis ábrát.
Te is le tudod rajzolni? Próbáld meg! Mutasd meg másoknak is!

A szikomorfa odvában most egy erős fájdalom-áramlat érzése vette át az uralmat. Áron szívében ott volt az aranycsillám, s Áron aznap tudta meg, hogy nem csupán az influenza, a megfázás és a tüdőgyulladás a baj – aznap tudta meg, hogy csontrákja van. Még csak 10 éves volt, s a nővér, aki átölelte őt, a fülébe súgta:

Áron, te különleges vagy! Kiválasztott. Túl tudod élni, ha megtalálod a szíved közepében az erőt, ami segít a kisbabának megszületni, segít a szívnek dobogni, segít a testnek meggyógyulni is. Azzal a nővér megmutatta a pillangó rajzot, amit tegnap tanult a kisfiától: - Meg tudod csinálni egyetlen vonallal?
Áron lerajzolta. És elhatározta, hogy minden nap lerajzolja ezt a különleges kis pillét. Alkotott egy személyes varázslatot: Ahány pillangót rajzolnak az emberek, az mind segít a világban egy kisgyereknek, hogy meggyógyuljon! Megtanította a rajzot néhány kis beteg társának a kórteremben, s elárulta a titkot is hozzá. A kórházban végül mindenki pillangókat rajzolt. A szikomorfa odvába pedig visszaköltözött a teljesség békéje. Nem is akárhogy ...

Egy lágy selyembáb olyan védtelen és kiszolgáltatott! Olyan picike és sebezhető! Olyan nemes anyagból építkezik, hogy talán vannak, akik el is irigyelnék tőle. Olyan, akár a kis művésznő, aki árván, magányosan, egy pedánsan tiszta albérleti szobában írta a regényt, amiben sorra kergették egymást az álmok. Rémesek és szépségesek. Finomak, akár a vert csipke, vagy a selyemgubó, érzékiek, mint egy szerető asszony csókja. Művésziek, s mint ilyenek, a közemberek számára érthetetlen nyelven szólóak. A kis művésznő szenvedett ettől. Azt szerette volna, ha nagyon - nagyon sokan olvassák azt, amit leír. Ha mások is megértik, mennyi-mennyi árnyalata van az érzéseknek. Ha megértik, hogy minden dolog, amit egyszer – az adott pillanatban, az összes tény figyelembevétele mellett döntésként hozol, az szükségszerűen helyes. Leütötte az utolsó billentyűt a regény végén, s írói álnéven kezdett gondolkodni. Egy régi regényben olvasott egyszer egy francia Pillangóról, aki mások bűne miatt bűnhődött. Papillon - erős sorsközösséget érzett ezzel az emberrel, s írói álnévnek ezt tűzte a címoldalra. A könyvében ott volt az arany-csillám egy szikrája, s azok, akik megérezték a sajátjukat, azonnal vásároltak ebből a könyvből, mert ősi bölcsességet adott.

A Lélekpillangó bábja most egy jókora bevásárlóközpontban érzékelte a boldogságot. Általában a fogyasztás templomaiban kevés aranycsillámot érezhet aki arra jár, ám mégis onnét jött az erő. Zsuzsa kiskori álma vált valóra. Saját butikot nyitott, s épp most fejezte be a leltárt. Meglepődött, mert észrevette, hogy egy bizonyos ruhából sokkal, de sokkal többet adtak el, mint a többiből. Felírta a lapra, amin az új kollekció beszerzésére vonatkozó dolgokat jegyezte: Pillangós ruhákat rendelni! A pillangó mintás holmikból ugyanis éppen tizenegyszer annyi fogyott, mint az összes többiből. Pedig a nyugati trendben nincs is pillangó – gondolta Zsuzsa – eközben a szíve közepén megérezte az arany-csillámot. Felnézett, s látta, hogy az dekorációért felelős eladó-lány minden kicsi árcédulára egyetlen vonallal pillangókat rajzol. A lap sarkán ő is megpróbálta. Elsőre sikerült! Lefotózta a rajzot és a mobilja háttérképének állította be. 

A Lélekpillangó bábjának érzékeny lelke az aranycsillámok misztikus hálózatán bolyongva két szépséges csillámra lett figyelmes. Az egyik egy természetfeletti képességgel megáldott jósnő szívében világított. A másik pedig egy magányos lány lelkéből volt érezhető...

A lány már majdnem feladta az egészet. Egyszerűen nem sikerültek a dolgai. Úgy érezte, hogy minden összeesküdött ellene. Kihúzták lába alól a szőnyeget, nem látta a jövőjét, s mindenképpen hallani akarta egy külső személytől, vajon hogy is áll most az élete valójában? A jósnő egy lapot húzott és elmosolyodott. Valójában nem is volt szüksége a kártyákra, hiszen a szívében lakó élénken világító aranycsillám segítette őt abban, hogy lássa a valóságot. A kártya üzenete így szólt: „Minden nap törekedj a szépre! Segíts azoknak, akik rászorulnak, azon a módon, ahogy tőled telik. A jelek úgy bontakoznak ki az utadon, amerre menned kell, ahogyan kibomlik az ezerszirmú lótuszvirág.” A jósnő egy misztikus szimbólum-pecséttel küldte haza a lányt. A pecsét abban segítette őt, hogy ne csak lássa, de meg is értse a jeleket, amik elé kerülnek. A lány megnyugodva, hálával telt szívvel ment ki a házból, s majdnem keresztülesett a pincéből előbújó apró fekete cicán. Magához ölelte és hazavitte. A csoda minden pillanatban működik. A lány már nem magányos többet, s a cica hasán lévő fehér, lepke formájú foltot is csak akkor veszi majd észre, ha hazaérnek ...

A Lélekpillangó ma egy pápaszemes lepkét dajkáló asszonyra lett figyelmes. Tél volt. Ilyenkor nem járnak pillangók. Ám vannak olyan kiválasztottak, akik a Természet csodáit megtapasztalhatják. Vannak, akiknek a szívében ott lapul az aranycsillám. Ők értik is az efféle üzeneteket...

Amikor a Pillangók megjelennek, megjelennek a lelkek. Az élők lelkeiből kibújik a legbelső csillogás, a holtak pedig ezen a módon, pillangó képében üzennek azoknak, akik még ebben a testben vannak. Az asszony értette az üzenetet. Az édesapjáét. Tudta, hogy az édesanyja néhány nap múlva követni fogja az apját. Mivel az asszony ismerte a csillámot a lelkében, így azonnal elindult, hogy ott lehessen az átkelésnél, támaszt, megértést és bölcsességet adva azokban a félelmetes percekben, amikor az egyetemes erő üzenete szerint a szív az utolsót dobban.

Szepes Mária   

A tudattalan elme kilencszer nagyobb, mint a tudatos elme, ezért minden, ami a tudattalanból jön, elsöprő erejű. Ezért félnek az emberek az érzelmeiktől, az érzéseiktől. Visszatartják őket, mert attól félnek, hogy káoszt teremtenek. Azt is teszik, de a káosz csodálatos! A teljes ember az, aki képes használni mindkettőt. A tudatos az, ami megpróbál visszatartani dolgokat azért, mert fél. Menekülni akar, elrejtőzni, de ez nem helyes ezért lesznek az emberek tompák és halottak. Az élet minden forrása a tudattalanban van.
Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót."
Amint egyszer megtudod, mi a szeretet, készen állsz arra, hogy adj minél többet adsz, annál több lesz neked. Minél bőkezűbben halmozol el másokat, annál több szeretet tör fel lényedben. A szeretet nem törődik azzal, hogy a másik érdemes-e arra, hogy kapjon, a szeretet sosem fukarkodik. Egyszerűen ad, élvezi, hogy adhat. Egyre csak adj, és friss források támadnak, a létezés egésze beléd áramlik, ha feltétel nélkül adsz ha adásod teljes.

Indulatok villámai fenyegetnek otthonodban vagy munkahelyeden? Ne harcolj ellenük! Ne szegezz nekik éles, fémhegyű fegyvert, mert akkor villámhárítóvá alakulsz át, amely magához vonzza a mélységi elektromosságot. Vonulj vissza a belső Templom biztos menedékébe. Ott nem eshet semmi bántódásod.

(Szepes Mária)