Klasszikusok videón és mp3-ban.
A zene után a természet szépsége....
http://www.youtube.com/watch?v=AGTO9QVbq8E
http://www.youtube.com/watch?v=d-Dr3wygczM
http://www.youtube.com/watch?v=br6eyXtIaxc
http://www.youtube.com/watch?v=WCvDd8j3jyU
http://www.youtube.com/watch?v=UWxcVyBRecE
http://www.youtube.com/watch?v=Wso13n4kHZ4
NE AKARJ A KERESZTEDEN KÖNNYÍTENI
Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
ha olyan nehéz terheket cipel?
Amikor indult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Magára maradt. Szép napoknak vége.
Keserves, árva lesz az öregsége.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Mért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.
Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még bajon, hiányon,
míg végre lassan elnyomja az álom.
S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.
Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag, tündököl..
Hőség tikkasztja. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.
Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy tovább - indulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.
Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb, ha belőle lefűrészelek
- mondja magában.
De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb! sóhajt elégedetten.
Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
s eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján, hídra mégse lel.
De hirtelen eszébe jut keresztje:
A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
Hiányzik a lefűrészelt darabja.
Mit tettem! kiált kétségbeesetten.
Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!
S ott áll a parton keserű önvádban.
Azután új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint hídon, boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.
Rálépek én is! Reménykedni kezd:
az ismeretlen, idegen kereszt
hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
lába alatt. Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram, segíts! Így sikolt, és felébred.
Még a földön van. Előtte az élet.
Csak álom volt a kín, a döbbenet.
Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó ne engedd,
hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
de mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem,
hordozni mindhalálig csendesen!
Kemény a harc nehéz a kereszt terhe,
Nem bírom már!
- Sóhajtod csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
hogy a keresztre miért volt szükséged.
Maradj fiatal
1. Dobd ki a haszontalan számokat.
Úgymint kor, súly, vérnyomás stb... Hadd aggódjanak a doktorok ezek miatt. Emiatt fizeted "őket".
2. Csak vidám barátokat tarts!
A rosszkedvűek lehúznak.
3. Tanulj folyamatosan.
Tanulj többet a számítógépről, autókról, kertészkedésről, és mindenről...
Soha ne hagyd az agyadat pihenni.
"A pihenő agy az ördög műhelye".
Az ördög neve "Alzheimer".
4. Élvezd az egyszerű dolgokat.
5. Nevess gyakran, hangosan és hosszan.
Nevess, amíg ki nem fulladsz.
6. Néhány könny esik néha.
Tűrj, gyászolj, és menj tovább.
Az egyetlen személy, aki egész életünkben velünk van az Önmagunk. ÉLJ, amíg élsz.
7. Vedd magad körül olyan dolgokkal, amiket szeretsz.
Legyen az család, háziállat, emléktárgy, zene, növények, hobbi, akármi.
A te otthonod a te menedéked.
8. Menj sétálni az utcára, vagy ismerd meg a szomszéd megyét, utazz idegen országba.
9. Mondd az embereknek minden lehetőséget kihasználva, hogy szereted őket.
10. ÉS MINDIG EMLÉKEZZ:
Az életet nem a lélegzetvételek számával mérjük, hanem azokkal a pillanatokkal, amikor elakad a lélegzeted a megélt gyönyörűségektől.
és közben folytonfolyvást Isten áldjon!
Aki engem viszontszeret,
Aki őszintén nyújt kezet.
Aki mosolygón rám tekint,
Aki elmegy, de visszaint.
Aki a jobbomon halad,
Aki mindig velem marad.
Jó lenne mindenkit szeretni,
Akkor is, ha nagyon nehéz.
Azt is ki jön, és rám se néz.
Vagy, ha rám néz, de mégse lát.
Aki felró minden hibát.
Aki vádol, ha nincs miért,
Ki meghallgat, de meg nem ért.
Jó lenne mindenkit szeretni.
Elfogadni más igazát.
Nem aratni, csak mindig vetni...
Szebb lenne tőle a világ!
A tisztelet másoktól való megkapása sokkal inkább a felelősséggel kapcsolatos, mintsem a joggal.
Konkrétan: A tiszteletet azok kapják meg, akik méltók arra, és nem azok, akik elvárják a tiszteletet. A tiszteletet annak jár, ahogyan a feladat megtörténik és nem annak szól, hogy mi az, amit végre kell hajtani. A "tiszteletre méltóság" annál nagyobb, minél több különlegesség jut kifejezésre általam.
Személyes átélés: Amikor bármilyen elvárással szemben mindig a legjobbat adom magamból, tiszteletet fogok kapni a körülöttem lévőktől. Soha nem másoktól fogom elvárni a tiszteletet, hanem természetes módon képes leszek mindenkinek én magam tiszteletet adni. Ezáltal még inkább elnyerem majd a szeretetüket és a tiszteletüket.
Annyi mindenre hallgattál már. Halhass most egy kicsit rám.
Nem szólok hangosan. Nem tudom és nem is akarom túl üvölteni a világ zaját. A jónak nem kell hangerő. A jóhoz elég egy halk szó. Így is a szívedig ér. A sötétség elűzéséhez egy apró láng is elég. S máris biztonságban érzed magad.
Soha, senki sem veheti el tőled, amiért ideérkeztél. Boldogságnak hívják.
Önmagaddal mérd magad, ne mások véleményére figyelj.
Nincsenek gátak, csak amit te teremtesz.
Nincsenek falak, ha te nem építesz magadnak.
Nincs lehetetlen, ha hited erős. Csak neked kell hinned. Magadban. A vágyaidban.
Nincs rossz, csak útmutatás, hogy merre ne menj.
Soha semmit nem vehetnek el tőled, ami a tiéd.
Az igazi értéked a szívedben lakozik. A külsőség csak felszín. Te a mélyben és a magasságban létezel.
Félelem csak az elmédben létezik. Magad által teremtett dolog. A lélek sohasem fél.
Nem vagy sem erősebb, sem gyengébb, mint amilyennek lenned kell.
A túl hangos elméd hallgattasd el a szíveddel.
A szíved sosem csap be. Az elme igen.
A zűrzavarban is békét teremthetsz, ha figyelsz a csendre.
Belül harmónia vagy, békesség és nyugalom. A káosz, a ricsaj csak a felszín. Belső világodat nem érinti. Őrizd ezt a belső, ezt az igazi világot.
Mindaz, ami most van, múló pillanat csupán. Örök én, a lelked vagyok.
Ez az igazi éned. Nincs más.
/a netről böngészve /
A farkas és a rózsa
Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszer csak ott volt a
tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa.
A farkas vette észre először. " Milyen szép!"- gondolta -"Milyen
kecses!" Aztán lassan a többi állat is felfedezte.
- Milyen egyszerű! - mondta a páva - Semmi szín, semmi különlegesség!
- Közönséges! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű - Hát hogy néz ez ki?
" Mind ilyenek vagytok" - gondolta a farkas a fák közül -
"Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót."
A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.
- Ez meg micsoda? - fanyalgott a róka - Semmi keresnivalója nincs itt.
- Csúnya! - röfögte a vaddisznó - És ráadásul útban van.A rózsa
bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp
lenne, egy vízcseppecske hullott a földre. " Hát nem látjátok, hogy
fáj neki?" - gondolta a farkas - "Miért kell bántani?"
- Nem szeretem a virágot! - dörmögte a medve - Tépjük ki!
Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.
- Nézzétek! - bömbölte, és magasba tartotta a mancsát - Megszúrt!
- Szóval még veszélyes is! - jegyezte meg a róka -Ki kell irtani!
A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a
földbe taposta. A többiek megtapsolták.
A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében." Elpusztították,
csak azért, mert más volt mint ők!" Megvárta amíg az utolsó állat is
távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört,
meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a
szájába vette, és elügetett vele.
Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette.
- Isten veled, kis virág ! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál ...
Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is
ottmaradt a földben, a rózsa mellett.
Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a
szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró
gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a
virágot nézve. Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében: életében
először sírni kezdett. ( a netről )
Egyszer történt, mikor még az emberek kívül hordták a szívüket, mint a legbecsesebb díszüket, hogy egy kisfiú ücsörgött a parányi tó partján. Kezeit teletömködte mindenféle kaviccsal, azután egyesével a hullámzó víztükörre vetette őket, egyre messzebb és messzebb. A kavicsok lágy csobbanással merültek el - újból és újból.
- Elhagytam a szívem. - pityeregte, és bánatában újabb kövecske suhant a tóba.
- A szíved? - csodálkozott a vén Halerum.
- Igen - azt! - Hüppögte. - Elveszítettem, pedig úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére! - könnycseppet törölt ki a szeme sarkaiból. A remete lehuppant mellé botját letámasztva és kedvesen rámosolygott. Kezeit összekulcsolta s a feltündöklő fényáradatban. Funo szeme nagyra kerekedett el. Nem tartott sokáig a varázslat, de akár órákig is elnézte volna a varázsló kezeit. És mikor azok széttárultak - lám a fiú csodás szíve ragyogott fel benne.
- Tudod mit? - töprengett a remete. - Hadd válasszam meg én a helyét.
- Rendben. - egyezett bele Funo. Halerum elmosolyodott és a parányi szívecske, mint egyetlen fénypont felemelkedett a tenyeréből - és a fiú mellkasa felé haladt. Funo leplezetlen boldogsággal, csillogó szemekkel bámult közeledő szíve után, hogy mennyire szép helye is lesz ott, ám amikor az eltűnt mellkasában, elpityeredett.
- Hééé! De ott nem látja senki sem! Hogyan fogják megtudni az emberek, hogy mennyire szeretlek? - értetlenkedett.
- Figyelj rám Funo. - az öreg megérintette a könnyes arcot és elmosolyodott. - Nem kell, hogy tudja a világ, mennyire szeretsz. Elég, ha te tudod és az, akit a szívedbe zársz. Mondd el bátran annak, akit belevésel: Szeretlek! Így már nem fogod elveszíteni sosem, mert benned él tovább - és ezt már nem veheti el senki sem.
Funo eltöprengett a remete válaszán, majd az utolsó kavicsot is eldobta és vidáman felugrott.
- Köszönöm Halerum! - nagy puszit nyomott az öreg vénséges arcára, majd egy pillangót meglátva utána futott. Halerum pedig csak bámult a távolodó gyermek után és mosolygott - majd egyszer megérti.
Azóta szív nem hordatik kívül, csak a csendes mélyben vésődnek fel rá a nevek - újból és újból.
www.esthajnal.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!